Első posztom abszolút saját ihletésű, mivel sikerült egy jó kis megfázást összeszednem vizsgaidőszak után két nappal, mikor lett volna szabad másfél hetem lógatni a lábamat a suli kezdetéig. :D Leghőbb vágyam most nekem is az, hogy mihamarabb kijöjjek a nyavalyából, szóval megosztok veletek néhány tippet, amik az évek során hatásosnak bizonyultak. Ezek a praktikák természetesen nem olyan gyorsak és látványos eredményűek, mint például egy antibiotikum-kúra, de abban biztos vagyok, hogy jóval kíméletesebbek és egészségesebbek is, mert nem teszik tönkre a bélflórát, sőt, hosszabb távon még a szervezet ellenálló képességét is növelhetik, ha gyakran alkalmazzuk őket a náthaesélyes időszakban.
Méz
Az abszolút Number One! Én személy szerint mindenféle- és fajta mézet imádok, a kedvencem az akác- és a hársfaméz. Azzal az állítással is egyetértek, hogy abszolút csodaszer, mert ezer és egyféle dologra használható, mind a szépségápolásban, mind pedig egészségünk megőrzésében és visszanyerésében is. Természetes állapotában a méz rengeteg vitamint, ásványi anyagot, enzimet, aminosavakat és szénhidrátokat tartalmaz, ami elengedhetetlen az egészséges test fenntartásához. (Figyelem: Cukorbetegeknek és egy év alatti gyerekeknek nem javasolt a fogyasztása!)
- Mézes tea: A mézes tea nagyon finom és hatásos is, különösen ha az ember megfázással küzd. Ilyenkor a sok folyadékfogyasztás egyébként is fontos, különösen ajánlottak a különböző gyógyteák, mézzel ízesítve. Egy dologra azonban mindenképp figyeljetek: soha ne tegyétek a mézet forró teába, mert a méz molekulái túlzott hő hatására átalakulnak, és rátapadnak a nyálkahártyára, ami további problémákhoz vezethet.
- Mézes-fahéjas tej: Ez pedig a személyes kedvencem. Idegnyugtató hatással is bír, én lefekvés előtt szoktam fogyasztani, fahéj nélkül is nagyon hatásos és persze isteni az íze. :) A fahéjat azért érdemes használni, mert gyógyítja a megfázást, a krónikus köhögést és megtisztítja a légcsöveket, valamint enyhe antibakteriális hatása is van (akárcsak a méznek).
- Mézes házi pálinka: Nagyapáink kedvenc receptje. ;) Húúú... hát én ezt nagyon nagyon nem szeretem, de ki tudja, hátha valakinek bejön, mindenesetre hatásosnak hatásos. :) Két evőkanál mézre öntsetek körülbelül két centiliter házi pálinkát, forraljátok fel, majd miután kihűlt, igyátok meg. Ez legfőképp torokfájás ellen hatásos, no és persze a baktériumok ellen, mert az alkohol kiirtja őket (nem megfelelő mértékű fogyasztás esetén pedig az agysejteket is pusztítja, szóval csak mértékkel xD).
- Orrdugulás ellen: bizony, erre is fel lehet használni. :) Egy kis lábas meleg vízben fel kell oldani egy evőkanál mézet és néhány percig inhalálni törölköző alatt. /Én például kamilla- és mentatea keverékében szoktam feloldani, úgy extra hatékony. :)/
- Torokfájás és köhögés ellen: Egy-két evőkanál méz lassú elfogyasztása csökkenti a torokfájást, enyhíti a köhögést és a szervezetben lévő gyulladást, valamint erősíti az immunrendszert.
Nagyon sok könnyen beszerezhető gyógynövény van, ami bevethető megfázásos megbetegedések esetében.
Külön meghűlés/nátha kezelésére összeállított gyógyteákat is be lehet szerezni bármelyik drogériában vagy gyógyszertárban. Ezek általában filteresek, én viszont jobban szeretem szárított növényekből elkészíteni a saját gyógyteakeverékemet. A leghatásosabb gyógynövényekből igyekeztem összegyűjteni néhányat:
- Csipkebogyó: azon kevés gyógyteák közé tartozik, aminek véleményem szerint az íze is finom. :D Igazi C-vitamin forrás (ezen kívül tartalmaz még B1-, B2-, K- és P-vitaminokat, valamint ásványi anyagokat és nyomelemeket is), megfázásos időszakban szerintem elengedhetetlen a fogyasztása. Immunerősítő hatású, influenza megelőzésére, náthás és lázas állapotok kiegészítő kezelésére ajánlják.
- Kamilla: Az egyik legismertebb gyógynövény, nagyon sok mindenre jó, antibakteriális hatása van. Megfázásnál a belőle készült teát legfőképpen gyulladáscsökkentésre, lázcsillapításra használjuk. A kamillás gőzölés enyhíti a köhögést és a vírusos/bakteriális légúti fertőzések tüneteit. Langyos kamillafőzettel való gargarizálással megszüntethető a torokgyulladás.
- Lándzsás útifű: Nekem ez az egyik kedvencem és ez fejti ki szerintem a leggyorsabban a hatását. Baktériumölő és gyulladáscsökkentő is. Főként köhögés esetén hasznos, köhögés csillapítására és köptetőnek is nagyon jó, de torokgyulladás kezelésére is hatásos, mert a torok nyálkahártyáját bevonva enyhíti az égő érzést és megszünteti a köhögési ingert.
- Tüdőfű: Ahogy a nevéből is kitalálható, ezt a teát főként köhögéscsillapításra és köptetőnek alkalmazzák. Légcsőhurut és tüdőasztma kezelésére az egyik legjobb szer.
- Hársfa: Imádom! :) Amellett, hogy jó íze és nyugtató hatása van, segít a légzéssel kapcsolatos panaszokban és a légúti megbetegedésekben is, a mandulagyulladás egyik kiváló ellenszere. Lázas meghűlés, köhögés, gyulladások esetén izzasztó hatása van.
- Citromfű: Első sorban nem a megfázásos megbetegedéseknél használatos, de szintén vírusölő, fájdalomcsillapító és nyugtató hatással bír, valamint az íze sem rossz, szóval gyógyteakeverékekhez szerintem minden további nélkül felhasználható.
- Csalán: Szintén nem kifejezetten megfázás elleni gyógynövény, viszont mindenképp megemlítem, mert amellett, hogy gyulladáscsökkentő, erősítő és vértisztító, méregtelenítő hatása is van és a betegség mihamarabbi leküzdése érdekében nagyon hatásosnak bizonyulhat.
- Fodormenta: A teája is nagyon finom és köhögéscsillapító hatású, viszont megfázásnál inkább a mentafőzetből készült inhalálás javasolt a légutak tisztítása érdekében.
Gyógyító növények, ételek
- Erős paprika: Nos... előnyben azok, akik szeretik/bírják a csípős ételeket. Én csak nagyon szélsőséges esetekben folyamodok ehhez a praktikához. :D Leginkább a hörgőkben és az arcüregben lévő dugulást enyhíti, valamint segíti a váladék eltávolítását (ja, és nem csak az orrod folyik tőle, hanem általában a könnyed is xD).
- Vöröshagyma: Ismét előnyben a hagymakedvelők. /Azért ezen módszer alkalmazásánál legyetek tekintettel a körülöttetek élők szaglószerveinek érzékenységére is. :)/ Hörgőtisztító és enyhíti az arcüregben lévő dugulást. Tüdőgyulladásnál különösen hatásosnak bizonyulhat. A vöröshagyma kipréselt leve önmagában is fogyasztható, de grapefruit- vagy narancslével keverve nem érződik annyira az íze. Tea is készíthető belőle ezzel a módszerrel: "Két-három fej vöröshagymát mossunk meg jó alaposan héjastul és vágjuk össze. Főzzük néhány pedig egy liter vízben. Ízesíthetjük szárított kamillával és hársfával is. Pirítsunk meg három evőkanál barna cukrot, és hígítsuk fel a hagymafőzettel. Mézzel édesítve fogyasszuk."
- Fokhagyma: Helyi antibakteriális hatású, segít elmulasztani az orrdugulást és javítja az étvágyat. Enyhíti a torokfájást és jó hatást gyakorol a hörgőkre. Aki nem szereti a fokhagyma erős ízét, az süsse ki a gerezdeket egy kis olívaolajjal fóliában, majd passzírozza szét és ebben a formában fogyasztható kenyérre kenve is.
- Cékla: Igazi gyógyír, gazdag folsavakban, B- és C-vitaminban és ásványi anyagokban. Segít leküzdeni a náthát és az influenzát. Turmixot összetevőjeként, salátákban, de nyersen is fogyaszthatjuk.
- Citrusfélék: Narancs, grapefruit, citrom, mandarin... valamelyik fajtáját úgyis szeretjük. :) Az egyik legjobb C-vitamin forrás és gyulladáscsökkentő antioxidánsokat is tartalmaz. Immunerősítő, csökkenti a megfázás tüneteinek erősségét.
- Forralt bor: Hmmm, a végére muszáj volt valami igazán finomat is írnom. :) A téli időszak egyik legkedveltebb itala, de én nemcsak az íze miatt szeretem, hanem a gyógyhatása miatt is. A benne lévő fahéj és méz - ahogy fent már említettem - baktériumülő és gyógyító hatással bír és testileg-lelkileg felmelegít minket. (Vigyázat, sosem szabad forralni! Hiába forralt bor a neve... :D)
Illóolajok
Van néhány illóolaj, mely elősegítheti a betegségből való kigyógyulást, ebből is felsorolok párat:
- Teafaolaj: Felhasználható párologtatáshoz, inhaláláshoz, gargarizáláshoz (főleg torokfájás enyhítésére), de tehetünk pár cseppet a fürdővízhez is. Baktérium- és vírusölő szer. Immunrendszer-erősítőként jól használható nátha, megfázás, influenza, torokfájás, arc- és homloküreg gyulladás esetén.
- Borsmentaolaj: Én főként inhaláláshoz és párologtatóban használom légzéskönnyítőnek, légfrissítőnek. (Kisgyerekeknek viszont nem ajánlott a használata körülbelül hat éves korig a mentoltartalma miatt.)
- Eukaliptusz: Különösen jó megfázás és influenza esetén. Inhaláláskor fejti ki legjobban a hatását, de légzéskönnyítő hatása van akkor is, ha párologtatóval használjuk, vagy ha egy kis tányért némi illóolajos vízzel a radiátorra helyezünk.
- Szegfűszeg-narancs-fahéj: Ez az én kedvenc illóolaj-kombinációm, segít oldani a rosszkedvet és az depressziót és tökéletes környezetet teremt a mihamarabbi gyógyuláshoz. :)
Remélem, hasznos tippeket találtatok a bejegyzésben. Ha esetleg van saját tapasztalatotok, ötletetek, amit én nem említettem, akkor írjátok meg lent a hozzászólásoknál.
A sorstársaimnak jobbulást és mindenkinek szép hétvégét!
Üdvözlettel:
Varis
A forralt bort többféle recept alapján is el lehet készíteni. Pl chilit tenni bele és így egy kis "éle" is lesz, de szintén egészséges. Illetve szegfűszeg, narancs(lé), gyümölcstea szintén mehet bele. Eze szintén segítik a mihamarabbi talpraállás...kivéve, ha túl sokat iszol.
VálaszTörlésBizony, én is szoktam bele narancsot és néha chilit tenni, persze csak mértékkel, mert nem bírom a csípőset. A gyümölcsteát még nem próbáltam, de köszi a tippet, biztos kipróbálom majd. :)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésA következő teakeveréket használom megfázásra, torokfájásra: zsálya (gyulladásra, torokbajokra), kamilla, bodzavirág (vitaminom és egyéb melengető antioxidánsok), csalán és levendula (kellemes nyugtató).
Valamint még nagyon hatásos, de kifejezetten antiszociális: méz+fokhagyma+chili. Összenyomott fokhagyma és csípős chili érlelődik 2 hétig, aztán 3 napig szopogatod ezt, és nincs az a takony-kór, amit ez ne robbantana szét... de ne menj emberek közé! :D
Szép estét! Gyógyulást!
Szia!
TörlésKöszönöm a tippeket.
Ez a chilis csoda durván gyilkosnak tűnik... :D Viszont a fokhagyma és a chili két heti érlelődése nem sok kicsit? Az ember addigra már ki is megy a megfázásból, jó esetben. :)
Sanyi-féle pálinka+fokhagya+méz.
VálaszTörlésAz ánizs, illetve a kardamon nem tudom mennyire jó gyógynövénynek, de a forraltbort kicsit feldobhatják.
Harrah's Cherokee Casino & Hotel - Mapyro
VálaszTörlésGet directions, 대구광역 출장마사지 reviews and 광명 출장안마 information for Harrah's Cherokee Casino & 남원 출장샵 Hotel in Cherokee, NC. Harrah's Cherokee Casino & 상주 출장안마 Hotel (4/5) - 8 충청남도 출장샵 restaurants